Gyurcsány Ferenc

A jövő reménysége?A Demokratikus Koalícióról

Ez a blog is részletesen foglalkozott (Hidd el, hogy jobban jársz velem, Hová tűnt a politika?, Alternatívák, Az a zsebünkre megy…) az MSZP 8 éves ciklusa utáni vajúdásával, ami végül egy eddig egyedülálló pártszakadáshoz vezetett. Nehéz megjósolni, hogy mi lesz a kiszakadt, egyszerűen csak Gyurcsány-pártnak aposztrofált Demokratikus Koalícióval. Van nekik egy honlapjuk (amiről jobb lenne nem is beszélni, olyan gagyi, hogy fáj), egy árnyék frakciójuk és egy erős, ám elhasználódott vezetőjük.

rotten

Alternatívák

Nagyon eseménydús hétvégénk volt, már közéleti szempontból. Orbán megfutamodott pár ezer tüntető elől, az MSZP huszonegynehány év után kettészakadt, pedig mindig ezt akarták elkerülni. És alternatív köztársasági elnököt akarnak választani március 15.-én a millások.

Gyurcsány árnyéka

Az a zsebünkre megy…

Ennek a blognak az elmúlt 4 hétben háromszor indultam neki. Valahogy sose sikerült úgy, hogy kipostoljam, szóval ment a kukába. Valószínűleg azért is, mert én magam is tanácstalan vagyok, hogy mit gondoljak az egészről. Ez persze még nem baj, én csak egy átlagos választópolgár vagyok, nekem még van 2,5 évem, hogy gondolkozzam, de az a baj, hogy az MSZP már 2006 óta ezen gondolkozik, és attól mert most előre láthatólag eljött a végső pillanat, mikor már nincs hátra, még most se okosabbak, mint 5 éve.

mszp_logo

Hidd el, hogy jobban jársz velem!

A szocialisták nagyon óvatosak, láthatták nem egyszer, hogy a párt szakadás a magyar politikai térben egyenlő a halálos ítélettel. Mindig megoldották ezt a problémát a platformok viszonylagos önállóságával. Gyurcsány tegnapi – belülről meg nem erősített – zsarolása a pénzekkel pont azt az opciót vetette fel, hogy ha az ő platformaj eltűnik, akkor a töbinek nem lesz pénze az érdemi politizáláshoz.

Ehhez a bejegyzéshez nincs kép!

Más párt ugyanaz a szar

Ez az ország nagy szarban van. Igaz, ez nem újdonság, jó ideje ülünk benne, kezdetben még csak derékig ért, aztán addig ügyeskedtünk, hogy ellep lassan teljesen. A szar abból áll, hogy a közintézményeink, azok a dolgok amik azért vannak, hogy az állam kiszolgálja a népet nem működnek jól. Demokráciában, köztársaságban az állam, a kormány a [...]