Súlytalanság

-1 és – 40ezer Schmitt és a népszavazás

Azért be kell látni, hogy politikailag izgalmas hetünk volt. Feloszlott a Kispál, lemondott a Scmittpál rigmus tekert a fejemben. A köztársasági elnök minden mást elnyomó gerinctelensége egész jól jött az LMP megbukott népszavazási aláírásgyűjtésének. Ők kisebbet buktak, a Fidesz kevésbé tudta kiélvezni az ingyé’ győzelmet.

LMP kongresszus

Csalánba nem üt? Pár gondolat Török Gábor írásáról.

Török Gábor 433. blogbejgyzése, a Keresztvíz és csalán címmel azon elmélkedik, hogy miért lehet jó stratégia az LMP számára, ha nem hajlandó belemenni egy választási, stratégiai szövetségbe a már meglevő, regnáló baloldali pártokkal. Azzal indít, hogy szerinte, és mint gyakorló politológusnak ezt el is hiszem, a jelenlegi helyzet nem vethető össze egyetlen előzővel sem, mert az emberek kivárnak, bizonytalanok nem ugranak helyből a váltópárt zászlaja alá, ebből következik, hogy új erőt építeni nem halálraítélt politika. Tökéletesen igaza van, minden szava arany, csak abban téved, hogy erre az LMP alkalmatlan.

Karsay Dorottya

Civilek a pályánLehet politikát csinálni pártok nélkül?

Az Orbán kormány bukása után lesz egy dolog, amit felvéshetünk, mint az ő általuk létrehozott egyetlen jót: ellenükben kialakult a magyar politikai civil szféra. Én, ezen a blogon is, immár tíz éve mondom, írom, hogy addig itt szarból várépítés nem lesz, míg a civil szervezetek nem állnak az ország mellé. Akkut probléma ez nálunk, hiányoznak, vagy talán inkább hiányoztak a szakszervezetek, közéleti egyesületek. Illetve még ez se igaz, voltak, vannak, csak a társadalom részéről szinte teljes passzivitás övezte őket.

Most megmozdultak, kiderült, hogy szükség van rájuk, meg az is, hogy nekik is van még jócskán teendőjük míg felnőnek a feladatukhoz.

Schiffer András

A rántotthús mellőlSchiffer Anna megfedte az unokaöccsét.

Vannak pillanatok, mikor úgy érzem, hogy a blogom eredetileg kitalált kategóriái kevesek. Ennek a cikknek legszívesebben a vicc, netán a magyar ugar kategóriát kéne viselnie, az, hogy végül közélet lett belőle egyrészt kényszer, másfelől szomorú. Mert mi is történt voltaképpen? A nagynéni nem ért egyet politikailag az unokaöccsével és a jó fiú családi érzéseire apellálva megfedi. Megannyian átéltünk már hasonlót, a vasárnapi ebédnél a második rántott hús előtt egy túlbuzgó rokon villával hadonászva elmondja, hogy bezzeg a nagyapád ha ezt tudná…

a night at the Opera

Úri vircsaft?Tüntetés az Operánál.

Ha az embernek gyereke születik, akkor úgy tűnik, hogy elfolyik az ideje. Tegnap este például nem is volt esélyem, hogy kimenjek az Operához, pedig nagyon ott lett volna a helyem, így csak a nagyobb híroldalak percről percre rovatára tudtam támaszkodni, hol telefonról, hol a gép elé ülve egy kicsit. Végre úgy tűnik, hogy tényleg sikerült együtt mozdulnia a politikának és a civil szférának. És ez jó.

Lehet Más A Politika?

Van kalapja, nincs kalapjaMitől más a politika?

Karácsony Gergely a Népszabadság november 21. számában publikálta – ha nagyon kekec akarok lenni, akkor – védekezését, hogy miért is nem lépett vissza az MSZP javára, mikor éppen ő indítványozta a visszalépést. De ugyanezt az írást feltették a bontsukle.hu sitera is, én itt találkoztam vele pár órája.

Bájos, hogy pont egy ilyen, szabadkozó írás egy ilyen elnevezésű honlapon jelenik meg, persze az egész honlap, az LMP-vel együtt vicces, hisz a legpasszívabb parlamenti pártról van szó itt. A bontás áll a legtávolabb tőlük.

Ehhez a bejegyzéshez nincs kép!

Hová tűnt a politika?

A jobb oldalnak meg kurvára hiányzik, hogy ne agyatlan zombik sajátítsák ki a konzervatív címkét (és jelen pillanatban az országot is), személy szerint a “nekünk mohács kell” parafrázist én inkább a “nekünk Semjén kell”-re cserélném le. Hogy talált egymásra ez a rengeteg retardált barom? Szörnyű…

mszp_logo

Hidd el, hogy jobban jársz velem!

A szocialisták nagyon óvatosak, láthatták nem egyszer, hogy a párt szakadás a magyar politikai térben egyenlő a halálos ítélettel. Mindig megoldották ezt a problémát a platformok viszonylagos önállóságával. Gyurcsány tegnapi – belülről meg nem erősített – zsarolása a pénzekkel pont azt az opciót vetette fel, hogy ha az ő platformaj eltűnik, akkor a töbinek nem lesz pénze az érdemi politizáláshoz.

Ehhez a bejegyzéshez nincs kép!

Mük nem vogymuk

Bár egyesek szerint az LMP az új alternatíva a megújuló liberális-baloldali értékrendűeknek én ezt azért a jelen helyzetben vitatnám. Az LMP egy nagyon nagyon halvány valami. Sose hallani róla igazán mikor fontos témák merülnek fel. Biztos reflektálnak, hisz a honlapjuk tele van beadványokkal, tervekkel, parlamenti cuccokkal, de mégis ezt nem kommunikálják jól kifelé. Amatőrök. Biztos [...]

eu-valasztas-szazalekos-abra

Ideje volt!

Helyzetértékelés a magyarországi eu parlamenti választás utáni helyzetről. Részvétel, pártok, ilyesmi.