Loading ...
Hosszú és idegesítőGulácsy Irén: Nagy Lajos király
Amióta a gyerek hazajött a kórházból valahogy még kevesebb időm, jut az olvasásra, bár mostanában a tíz és éjfél közti hason altatáskor egész jól lehet haladni a könyvekkel. A Nagy Lajos királyt viszont még elcsípett tíz percekben, kaja közben és a wc-n olvastam ki. Igazából nem volt jó. A nyelvezete nehézkes, nem olvasmányos, egy erénye van, bemutatja Lajos uralkodásának a végét.
Majdnem az, ami…Révay József: Égi jel
Tavaly év vége táján olvastam Julianusról, aki megpróbálta visszaállítani az ősi istenek tiszteletét a kereszténység ellenében, és el voltam keseredve, hogy egy jó témáról milyen száraz könyv született. Ekkor írta, talán pont itta blogon Anyám, hogy Révay jobbat alkotott a témában, kölcsönadja. Meg is jött a könyv, két kötet, én meg el is kezdtem olvasni. Meg voltam lepve milyen korán kezdi, Constantinus uralkodásánál…
Felejthető leszbikus nyavajgásLovas Nagy Anna - Verazélet
Megyek az utcán, zebra: 1könyv verazélet. Várok a villamosra, kuka: 1 könyv verazélet. Röpke két hét után már kezd érdekelni, hogy mi lehet az, amiért több hektó fehér festéket kentek fel a kutyaszar, cigicsikkek és kiszáradt hányásfoltok közé Budapest utcáin. Aztán jön egy kritika a Narancsban és a könyvet megkapom névnapomra.
Így elolvasva, csak annyit mondhatok: verazélet.
Tradicionális családregényLin Yutang: Egy múló pillanat
Talán még nem is voltam gimnazista, mikor anyu egyszer elkezdte felolvasni az Egy múló pillanatot nekem, azzal, hogy ebben a regényben benne van mindenki a családunkból. Ők gyerekként azt keresték, hogy melyik szereplő kire hasonlít leginkább. Jó játék volt, úgy olvastuk végig a könyvet, hogy mindig megbeszéltük, hogy ez ki lehetne közülünk.
Azóta olvastam még vagy kétszer, és idén harmadszor, de a keresés bennem maradt. Minden olvasásánál másokat látok meg a karakterekben. Persze minden nő Mulan szeretne lenni, és minden fiú Lifu, de olyan sose lesz. :) Ha most kéne magamat belőni a szereplők közül, akkor még leginkább Afej, de az se tökéletes. Egy szóval a könyvhöz kötődő családi játék szórakoztató, de teljesen eredménytelen. Ami semmit nem von le a könyv értékéből.
Az elrejtett szívekGárdonyi Géza: Isten rabjai (gyerekeknek átdolgozott kiadás)
Az Isten rabjait azért vettem újra elő, mert a moly.hu indított egy szerzetesekről, kolostorokról szóló olvasás kihívást. Mivel ezt a könyvet még gyerekkoromban olvastam és úgyis többször eszembe jutott mostanság hát elkértem a szüleimtől, hogy újra olvashassam.
Az 1943-as, Dante kiadó féle gyerekek számára átdolgozott kiadás van meg nekem, nagyon szép kis grafikákkal és szó szerint a könyvbe ragasztott festményekkel. Egy 9-10 évesnek egyszerűen tökéletes kiadás, az enyhén sárgult lapok, a szép színes és fekete fehér képek, a régies betűtípus. Telitalálat.
Gore Vidal: Julianus
Imádom a római történelmet és mostanában valahogy – épp ezért – nagyon sok római tárgyú történelmi regény vagy értekezés kerül a kezembe. Mégis, sokszor futok bele olyan témába, ami számomra szinte teljesen ismeretlen még. Gore Vidal Julianusa egy olyan császárt mutat be, aki megpróbálta, utoljára, és kívételesen békés eszközökkel, visszaszorítani a kereszténységet.
Ha most Mark Twain turistái helyében lennék, akkor megkérdezném magamtól, hogy: sikerült?
Robert Graves: Jézus király
Ha Passuth a legnagyobb magyar történelmi regény író, akkor bízvást mondhatjuk azt is, hogy a földkerekség legnagyobbja a témában Graves. Mégis a Jézus királyban többet tett, mint szokott. Nem csak megírt egy történelmi időszakot, egy személyt, hanem újraértelmezte Jézus egész munkásságát. Pont ezért, mint regény nem is túl jó, de mint tanulmány is kevés. Könyvnek viszont kitűnő.
Alkalomadtán | Tóth Krisztina: Vonalkód
Vagyon nekem egy nagy hiányosságom, olvasó emberként, hogy nehezen veszem rá magam a kortárs magyar irodalom olvasására. Igazából meg nem tudnám mondani, hogy miért, megmaradtam Esterházynál, néha Vámos, de ők meg már olyan régóta vannak a pályán, hogy bár kortársak mégis inkább olyan nagy öregek státuszban vannak nálam.
Szóval nagy marhaság, de valahogy annyi rossz élményem volt, hogy kerülöm a kortárs magyar írókat. Ellentétben szülőatyámmal, aki éppen a múlt hétvégén mondta, hogy olvasott egy nagyon jó könyvet, Vonalkód a címe és a Tóth Kriszta írta, akit ő nagyon szeret. Majd alkalomadtán olvassam el, mondta, ahogy ő már csak szokta, én meg belül rándultam egyet, jaj ne egy kortárs. De, gyakorló fiúként mondtam, jó így lesz. Alkalomadtán. No, erre jött a nemezis, kedden kifogytam a türelmemből munka közben és ilyenkor hangoskönyvek után nyúlok, sajna mindent végighallgattam már és a Pendragon legenda is megvolt már kétszer az elmúlt két hónapban és bár azt bármennyiszer most másra vágytam. Szóval irány az internet, a fórum, ahonnét beszerzem a hallgatnivalót. Első oldal, első link: Tóth Krisztina. Vonalkód. Na jó, mondom, alkalomadtán.
Trónok harca
Pannival szoktunk egymásnak könyveket ajánlani és kölcsönadni. Egy ideje már nyüstölt, hogy olvassam el a Trónok Harcát, mert tetszene nekem. Őszintén megmondom, hogy nehezen vettem rá magamat, új fantasy univerzum, nem sokat tudhat, gondoltam, mint valami nagy öreg.
Én szeretem a fantasyt, és jó sok ilyen témájú könyvön rágtam már át magamat. A Trónok Harcának a borítóján az áll, hogy Tolkien óta a legjobb fantasy mű. Ez igen ellenszenves volt, bár tudom, hogy nálunk is egyre jobban meghonosodik a borítóra rakjuk a kritikusok mondatait amerikai trendje. Számomra Tolkien sosem lesz fantasy. Mese, egy igazi világ, ilyesmi, de nem fantasy. Jobb ő annál, mondhatni, hogy a műfaj első és egyetlen mestere, a többiek csak epigonok, abból is egyre gyatrábbak.
Számomra a Trónok Harca se közelítette ezt meg. De egy fantasynek jó volt.
A régi szép idők után: Jeeves majd megoldja
Imádom Wodehouset, ezt már többször leírtam itt is, meg más publikációs platformokon is. Szeretem, hogy sorozatokat ír, a Jeeves kifejezetten kiemelkedő köztük. Sose felejtem el, amikor először találkoztam vele. A nagynéném könyvespolcán találtam, amikor náluk töltöttem a szilveszter utáni iskolaszünetet.
Mint az összes Wodehouse könyv, a Jeevesek is a boldog aranykorban játszódnak, szereplőik gondtalan aranyifjak és művészek, okés, általában nincs pénzük, de azért remekül élnek. A legnagyobb gondjuk, hogy időben kipumpoljanak némi kápét valakiből és elvegyék az aktuális nőjüket. No, ebben a Jeevesben már a második világháború után járunk és az aranyifjak életének befellegzett.
Szomorkás.
Irving Stone – A görög kincs
Újabb hangoskönyvön vagyok túl, pontosabban még a múlt héten fejeztem be, csak nagyon sok meló volt és nem igazán maradt időm megírni azt a pár gondolatot, ami eszembe jutott erről a könyvről.
Henry Schliemann a főszereplője ennek a könyvnek, de annyira a felesége bőrébe bújva, hogy inkább tűnik elbeszélésnek, visszaemlékezésnek. Henry Schliemannról az első emlékem az, hogy az általánosban Anyu, aki a történelem tanárom is volt, egy nagyon kalandos életrajzot mesél róla. No ez a könyv kicsit kiábrándítólag hatott, mert feltárta Henry Schliemann sötét oldalát is, minden nagyszerűsége mellett.
Keith Richards – Élet
Vááá! Keith Richards könyvéről kritikát írni nem kis feladat.
Van, ugye egyrészt a könyv meg a van a faszi. Két tök külön dolog.
Itt van Keith, aki írt egy könyvet az életéről, pedig még jócskán aktív zenész, nem vonult vissza, a könyv megjelenése óta is van új Rolling Stones lemez, sőt film, sőt 4 lemezes DVD, sőt azt is nyilatkozta, hogy formában vannak és jön a következő lemez. Szóval egy – hálisten – nem lezárt sztori és ez egyben a könyv baja is. Kurva jó, megy megy, érdekes, megtudsz egy csomó olyan dolgot, amiről addig fogalmad sem volt, a Rolling Stones sztoriból is kapsz egy durva adagot és a könyv vége meg tök befejezetlen. Nem véletlen, életrajzi regényt inkább a visszavonult emberek szoktak írni.
Ken Follett: A katedrális
Ez egy nehéz könyv. No nem a mélysége vagy a nyelvezete miatt, hanem mert nagyon könnyen becsapja az olvasót, elhiteti vele, hogy jó. Kezdjük ott, hogy az olvasása általában jó, mert ez egy tisztességes iparosmunka és helyből folytassuk azzal, hogy mindeközben szeretné komoly történelmi regénynek eladni magát. Ez adja azt a visszás érzést, ami igazából lerontja. A katedrális alapvetően egy jó kis strandkönyvnek minősíthető, ha elmész az Adriára és három napra kidobod magad valami sziklára, hogy a rákokéhoz hasonló színt kapjál, akkor nem Thomas Mannt viszel magaddal, hanem valami könnyebb olvasmányt. Én legalábbis így vagyok vele. A katedrális hozza ezt a színvonalat: általában kalandos, elég hosszú, hogy kitartson a nyaralás alatt, nem kell túl sok agysejtet pazarolni rá.
Gabriel García Márquez: Szerelemről és más démonokról
A feleségem nagyon szereti Márquezt, amikor összejöttünk én még egy sort se olvastam el tőle, de a szerelem korai szakaszában a kezembe nyomta a könyveit és én át is rágtam magam egy csomón. A múlt héten a hangoskönyves listákat nézegetve rátaláltama Szerelemről és más démonokról címűre és ha megkínoztak volna se tudtam volna megmondani, hogy olvastam-e már. Szóval letöltöttem és meg is hallgattam. Még mindig nem emlékszem, hogy ez most első olvasás volt-e belőle, vagy már második, de legalább kikristályosodott, hogy miért nem vagyok Márquez rajongó. Már ezért megérte.
Vaszary Gábor: A szőkékkel mindig baj van
Vaszarytól én eddig a Ketten Párizs ellent és a Hárman egymás ellent olvastam, nagyon szeretem ezeket a könyveket. Még a dédmamám volt a Herczeg Ferenc által szerkesztett Új Idők irodalmi folyóirat előfizetője. Rengeteg folytatásos regény volt benne, közte a két fentebb említett. Az Új Idők szépen kötött – bár mára elég foszladozó – példányai a bélatelepi nyaraló állandó nyári olvasmányai. Érdeklődéssel hallgattam végig – Rudolf Péter előadásában – ezt az általam eddig nem ismert Vaszary hangoskönyvet.
Passuth László: Ravennában temették Rómát
A Nyugat Római Birodalom bukásával úgy vagyok, mint a világháborúkkal. Nem sokat foglakoztam vele és a rá következő időkkel, mert nem szerettem a rendetlenségét, túl bánatos nosztalgiát érzek a letűnt aranykor után, ahhoz, hogy igazán szerethessem a rá következőt. Mégis, Passuth most megfogott ezzel a könyvvel.
Mikszáth Kálmán: A Tisztelt Ház
“Hajdan a közbizalom keresett fel némely férfiakat, ma bizonyos férfiak indulnak el magoknak közbizalmat keresni. (Ez pedig nagy különbség.)”
P. G. Wodehouse: Igenis, Jeeves!
– […] Gyakran ilyenek az asszonyok? Mármint, hogy támogatni szokták az urukat és parancsolójukat érő bírálatot?
– Általában nyitottak a külvilágból érkező és a férjük jobbítását célzó javaslatok iránt, uram.
– Ez az oka, hogy a házasemberek annyira sápatagok, mi?
– Igen, uram.
