a night at the Opera

Úri vircsaft?Tüntetés az Operánál.

Ha az embernek gyereke születik, akkor úgy tűnik, hogy elfolyik az ideje. Tegnap este például nem is volt esélyem, hogy kimenjek az Operához, pedig nagyon ott lett volna a helyem, így csak a nagyobb híroldalak percről percre rovatára tudtam támaszkodni, hol telefonról, hol a gép elé ülve egy kicsit. Végre úgy tűnik, hogy tényleg sikerült együtt mozdulnia a politikának és a civil szférának. És ez jó.

Matolcsy György - bukott pénzügyminiszter

A forradalom után?

A forradalom sem más, mint minden ezen a földön, vagy sikerül, vagy nem. Nálunk, magyaroknál a forradalom nemzeti intézmény, szeretjük szabadságharccal ötvözni, nemzeti sajátság. Úgy tűnik innovatívak is lettünk a témában, legalábbis szóban, mert az elmúlt másfél évben itten forradalom volt ugye, egy vívmánya az lett, eddig a reformot és megszorítást sikerült szitokszóvá tenni, most ugyanezt játsszuk el az unortodoxszal, na meg magával a forradalommal is.

A forradalom lelkes dolog, de rendkívüli helyzeteket hoz és az emberek nem szeretik a rendkívüli helyzeteket. Hosszan semmiképpen. Ha aztán a forradalomról kiderül, hogy nem is volt az, vagy elbukik, akkor a forradalom vezetői el szokták hagyni az országot. Történelmileg a keleti irány a divatos, “törökbe” járnak a bukott forradalmárok. Onnét még lehet levelezni, ámerikába hajózni és úgy áltuljában kintről vegzálni az itthon szarban hagyott népet.

Jó szokás ez, ajánlanám a jelenlegi forradalmáraink figyelmébe is.

rotten

Alternatívák

Nagyon eseménydús hétvégénk volt, már közéleti szempontból. Orbán megfutamodott pár ezer tüntető elől, az MSZP huszonegynehány év után kettészakadt, pedig mindig ezt akarták elkerülni. És alternatív köztársasági elnököt akarnak választani március 15.-én a millások.

Ehhez a bejegyzéshez nincs kép!

A bányászbéka segge

Egy Bajusz Ferenc nevű rendőr őrnagy beszólt a Facebookon keresztül Orbán Viktornak. (Gondolom ő lehet, mert van rendőrségi ismerőse.) Nehezményezi, hogy a Terrorelhárító Központ (továbbiakban TEK) kapja a pénzt és nem a rendőrség. Isten látja lelkemet ez a TEK már alapításakor valami “játszási” dolognak tűnt nekem, de azért az elmúlt időszak igazán eredményes bűnüldözői akciói [...]

Ehhez a bejegyzéshez nincs kép!

Más párt ugyanaz a szar

Ez az ország nagy szarban van. Igaz, ez nem újdonság, jó ideje ülünk benne, kezdetben még csak derékig ért, aztán addig ügyeskedtünk, hogy ellep lassan teljesen. A szar abból áll, hogy a közintézményeink, azok a dolgok amik azért vannak, hogy az állam kiszolgálja a népet nem működnek jól. Demokráciában, köztársaságban az állam, a kormány a [...]

Ehhez a bejegyzéshez nincs kép!

Fülig, Grosics, Scmitt

Reggel, szokás szerint a kanapén fetrengtem, igyekezve többet ébren lenni, mint félálomban és a halott kislányok, kiégett lakások, vízbe fulladt családok megszokott hírblokkjai közt fel-feltűnt Orbán Viktor évértékelő beszéde. Alkotmány meg sok éves előrejelzések, sárkány éve helyett megújulás éve, szőröspamacsú majomfark éve helyett fellendülés éve, ilyesmi. A színvonal kb. egyforma. Aztán keresgettem a neten, sehol egy írott [...]

Ehhez a bejegyzéshez nincs kép!

Elegáns tűnődés egy cikk felett

Gondolatok a TótaW mai publicisztikájáról, amik úgy felvetődtek bennem a cikk után. Konzervativizmusról, az MSZP-ről meg úgy áltuljában arról, hogy miért nem tetszik az egész.