Karsay Dorottya

Civilek a pályánLehet politikát csinálni pártok nélkül?

Az Orbán kormány bukása után lesz egy dolog, amit felvéshetünk, mint az ő általuk létrehozott egyetlen jót: ellenükben kialakult a magyar politikai civil szféra. Én, ezen a blogon is, immár tíz éve mondom, írom, hogy addig itt szarból várépítés nem lesz, míg a civil szervezetek nem állnak az ország mellé. Akkut probléma ez nálunk, hiányoznak, vagy talán inkább hiányoztak a szakszervezetek, közéleti egyesületek. Illetve még ez se igaz, voltak, vannak, csak a társadalom részéről szinte teljes passzivitás övezte őket.

Most megmozdultak, kiderült, hogy szükség van rájuk, meg az is, hogy nekik is van még jócskán teendőjük míg felnőnek a feladatukhoz.

mszp_logo

Hidd el, hogy jobban jársz velem!

A szocialisták nagyon óvatosak, láthatták nem egyszer, hogy a párt szakadás a magyar politikai térben egyenlő a halálos ítélettel. Mindig megoldották ezt a problémát a platformok viszonylagos önállóságával. Gyurcsány tegnapi – belülről meg nem erősített – zsarolása a pénzekkel pont azt az opciót vetette fel, hogy ha az ő platformaj eltűnik, akkor a töbinek nem lesz pénze az érdemi politizáláshoz.

Ehhez a bejegyzéshez nincs kép!

Mük nem vogymuk

Bár egyesek szerint az LMP az új alternatíva a megújuló liberális-baloldali értékrendűeknek én ezt azért a jelen helyzetben vitatnám. Az LMP egy nagyon nagyon halvány valami. Sose hallani róla igazán mikor fontos témák merülnek fel. Biztos reflektálnak, hisz a honlapjuk tele van beadványokkal, tervekkel, parlamenti cuccokkal, de mégis ezt nem kommunikálják jól kifelé. Amatőrök. Biztos [...]

Ehhez a bejegyzéshez nincs kép!

Elegáns tűnődés egy cikk felett

Gondolatok a TótaW mai publicisztikájáról, amik úgy felvetődtek bennem a cikk után. Konzervativizmusról, az MSZP-ről meg úgy áltuljában arról, hogy miért nem tetszik az egész.

eu-valasztas-szazalekos-abra

Ideje volt!

Helyzetértékelés a magyarországi eu parlamenti választás utáni helyzetről. Részvétel, pártok, ilyesmi.

Ehhez a bejegyzéshez nincs kép!

2 megjegyzés eu választás elött

Az összes faszom az összes idióta politikai pártba, akik azt akarják a szittyák fejébe sulykolni, hogy mostan, vasárnap majd eldől, hogy ki lesz itten a Duna parti kupiban a madám. Nem, arról majd egy év múlva teccik a neoEmeséknek szavazni, most arról lesz szó, hogy az EU párlámentben ki fog csücsülni.

Ehhez a bejegyzéshez nincs kép!

kiadom magam!

Végignézem a nagy parlamentre esélyes pártok EU választási honlapjait.

Ehhez a bejegyzéshez nincs kép!

Somebody to love

Ehhez a posthoz ajánlanám a Jefferson Airplane: