Kéz kezet mosFélnetek jó lesz.
Volt ez a béketüntetés a hétvégén (erről a megnevezésről is lenne pár pikírt megjegyzésem), amin megjelent egy csomó ember és szépen kiálltak a kormány mellett. Néztem a balos-liberális ismerőseim reakcióit, és azt gondoltam: ügyes ember ez a Viktor, hogy megzuhantak ettől a tömegtől. Éveken át Viktorék terepe volt az utca, mindenki jól elítélte, ha kivitték az embereket. Nekem a tűntetéssel bajom nem volt, amíg az megmaradt tisztességes keretek közt, az ellen ágáltam, ha háborús övezetté változtatták a városomat. No, az elmúlt évben az új ellenzék jött rá, hogy utcára menni látványos és erős dolog. Csak elfelejtették, hogy ennek a kultúrája mélyebben gyökerezik a jobb oldalon, mint náluk.
Pofáraesés? Az.
Úri vircsaft?Tüntetés az Operánál.
Ha az embernek gyereke születik, akkor úgy tűnik, hogy elfolyik az ideje. Tegnap este például nem is volt esélyem, hogy kimenjek az Operához, pedig nagyon ott lett volna a helyem, így csak a nagyobb híroldalak percről percre rovatára tudtam támaszkodni, hol telefonról, hol a gép elé ülve egy kicsit. Végre úgy tűnik, hogy tényleg sikerült együtt mozdulnia a politikának és a civil szférának. És ez jó.
Alternatívák
Nagyon eseménydús hétvégénk volt, már közéleti szempontból. Orbán megfutamodott pár ezer tüntető elől, az MSZP huszonegynehány év után kettészakadt, pedig mindig ezt akarták elkerülni. És alternatív köztársasági elnököt akarnak választani március 15.-én a millások.
Szeretjük a Zöld Pardont?
Tegnap este kimentünk a ZP megmentéséért demonstrálók közé. Volt ott a ZP szerint vagy 35000 ember, a mai újságcikkek szerint “párezer”, a nagyvonalúbbak tízezernél többről beszélnek. Én nem tudom, ennyiig nem igen tudok elszámolni, főleg, hogy az emberek nem maradtak nyugton, hanem állandóan mozogtak, de szerintem egyszerűen kurva sokan voltunk.






